Hogyan dolgozom

Esküvői fotózás

Mára egészen új formát öltött az esküvői fotózás. Már sehol nincs nyoma a kényszeresen erőltetett, mű beállításoknak vagy stúdiófelvételeknek. Helyüket átvette a természetesség, letisztultság és az igényesség.

Szerencsére a párok már valami egészen másra vágynak és fogékonyabbak az igényesebb, művészibb felvételekre. Szeretnék, ha valami egyedit és olyat kapnának kézhez az esküvői fotóstól, ami egy érzelmet is sugároz amellett, hogy megörökíti a nap történéseit. Én ezeknek az elvárásoknak igyekszem eleget tenni.

Párjaimtól hallom gyakran, hogy olyan sok bennük a kérdőjel és bizonytalanság az esküvői fotós kiválasztásával kapcsolatban. Ezt nem csodálom. Többször hangsúlyoztam már, hogy a fotós az egyik legfontosabb szolgáltató egy esküvőn.

Valóban sajnos sok a buktató ebben, hisz sok a gyakorlattal nem rendelkező, vagy munkáját nem komolyan vevő fotós (ami persze a weblapjáról nem biztos, hogy kiderül).

Ezért javaslom mindig, hogy azt is nézzétek meg ki áll a kamera mögött. Illetve ezért állítottam össze ezt a kis leírást, ami bemutatja, hogy mit várhattok el egy hivatásos esküvői fotóstól, és hogy mit és miért érdemes választanotok az ajánlatkérő oldalon.

[kleo_divider text=”Készülődés fotózása”]

Imádom. Az egyik kedvenc részem a nap folyamán. Mindig azt mondom, hogy ez ad egy keretet a nap történéseinek, látjuk honnan indult el a történet.

Nagyon meghitt felvételek tudnak lenni, amikor külön-külön készülődtök persze jócskán izgalommal fűszerezve. Kimondottan szeretem ha szülők, barátok/barátnők is jelen vannak a készülődés fotózásánál. Ilyenkor nem ritkák a könnyek és a nagy nevetések, ami egy fotósnak fantasztikus lehetőség.

Ilyenkor szinte minden esetben külön fotózom a ruhákat és a kiegészítőket. Természetesen igyekszem úgy fotózni ezt is, hogy minél művészibb és hozzátok illő legyen.

[kleo_divider text=”Szertartások fotózása”]

Polgári és az egyházi szertartásnak is teljesen más a stílusa, ezért teljesen más jellegű képek készülnek.

Mindkettőnél a legfontosabb a pillanatok elkapása. Másodpercenként történnek fontosabbnál-fontosabb dolgok, amit csak egy profi, csak profi felszereléssel tud megörökíteni.

Szertartások után természetesen sosem maradhatnak el a csoportképek.

[kleo_divider text=”Kreatív fotózás”]

Jelenleg az esküvői fotózás leglényegesebb része. Egy nagyobb lélegzetvételű fotózás, ahol ugyan beállított képek készülnek, de mégis természetesek és tele vannak érzelmekkel.

Általában 2-3 órát kérek erre a pároktól, és mindig mindenkinek javaslom a külön napi kreatív fotózást, ami nálam nem kerül plusz pénzbe. Hogy miért ajánlom? Azt személyesen részletezem Nektek.

Ezekre a fotózásokra gyakran menyasszonyom Fruzsi is ellátogat és segíti a munkámat.

Különleges megoldások, egyedi képek.. itt elszabadul a fantázia.

A helyszín pedig bárhol lehet. Akár az ország másik fele, akár külföld. Rugalmasan állok ehhez, hiszen én is szeretem az új és inspiráló helyeket.

[kleo_divider text=”Vacsora-Buli fotózása”]

Mi tagadás karrierem elején főleg tapasztalatszerzés céljából szórakozóhelyek fotósaként dolgoztam. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is esküvőkön fogom hasznát venni azoknak a tapasztalatoknak.

A buli fotózása egy speciális kihívás. A történések “közepében” kell lennie a fotósnak, ha nem teszi akkor könnyen lemarad fontos pillanatokról.

Én az “egyik szemem” mindig az ifjú páron tartom, a “másikkal” pedig a lehetséges fontos történések előjeleit figyelem. Sok megörökített esküvővel a hátam mögött már könnyebben megy ezek észrevétele.

Általában hajnal 2-ig maradok Veletek a buliban.

Fontos kiemelnem itt a többi szolgáltatót, ugyanis ők nagyon segíthetik, vagy nagyon megnehezíthetik a fotós munkáját. Ide kapcsolódik ajánló oldalam, ha megbízható szolgáltatókat kerestek.

[kleo_divider text=”Jegyespár fotózás”]

Egy kötetlen fotózás, ami a jegyben járásotok időszakát hivatott megörökíteni, de az sem titkolt szándéka, hogy közelebb hozza egymáshoz a párt és a fotóst.

Nagyon ajánlom azoknak, akik nem csak elegáns, hanem kicsit lazább képeket szeretnének, akik szeretnék a hobbijukat valamilyen szinten belefűzni az esküvői fotósorozatukba, és azoknak akik kissé tartanak attól, hogy nem tudnak majd oldottan viselkedni a fényképezőgép előtt.

Általában egy ilyen fotózás közben és után már nincs aki feszengene.

[kleo_divider text=”Utómunka”]

A munkám legfontosabb része. Általában 700-1000 db. képet adok át, amik egyenként kidolgozottak, szükség szerint retusáltak és természetesen teljes méretűek. Törekszem itt is a természetességre és kerülöm a mű dolgokat.

A képek nagy méretben, vízjel nélkül kerülnek átadásra.

Az alap csomagban egy egyedi díszdobozos pendrive-ot kaptok kézhez, ami tartalmazza az összes képet.

Ami szintén jár minden csomaghoz:

  • HD minőségű zenés slideshow a készülődés és a kreatív fotózás legjobb pillanataitóból összeállítva.
  • Jelszóval védett webgaléria, ahol szintén az összes kép megtalálható.
[kleo_divider text=”Extra szolgáltatások”]

Fotókönyvek

Papírképeket már ritkán hívunk elő. A pálya most már a fotókönyveké. Nem is csoda, hiszen sok előnyük van a papírképekkel szemben.

Egyedi, aprólékosan megszerkesztett, eredeti fotópapírból készült, síkban nyíló, kemény fedeles, akár szövet vagy bőr borítóval ellátott könyvek ezek. Méretek és borító fajták tárháza tárul elétek, ha ilyet szeretnétek. A párok 80%-a ezek mellett a könyvek mellett dönt.

Nem utolsó sorban a szülőknek is nagyon szép ajándék lehet.

Két fotós opció

Igény szerint van lehetőség arra is, hogy ketten örökítsük meg az esküvőtöket, két különböző szemszögből. Párom Fruzsi aki szintén a fotózás szerelmese, szívesen vállalja a másod fotós szerepét.

Mikor ajánlott? Ha még sokszínűbb sorozatot szeretnétek, vagy ha nagy létszámú esküvőt terveztek.

[kleo_button title=”Ajánlatot kérek!” href=”http://www.eskuvoifoto.gtfoto.hu/csomag-ajanlatok-eskuvoi-fotozasra”]